Nimfapapagáj

Egyéb magyar nevek: Nimfapapagáj

Angol neve: Cockatiel

Latin neve: Nymphicus hollandicus
(jelenlegi, illetve korábbi elnevezések)

Német neve: Nymphensittich

Származási hely: Ausztrália

Átlagos életkor: 15 - 18 év

Testnagyság (Fejtetőtől farokvégig mérve) : 32 cm

Testsúly: 70 - 100 g

Ivarérettség: 1 éves korban

Nemek megkülönböztetése: A tojó homloka, feje teteje, pofa- és toroktájéka szürkéssárga, a fültájékon levõ folt kevésbé élénk, bóbitájában több a szürke.

Fészkeltetés: 25x25x50 cm-es faodú, 8 cm-es röpnyílással. Költési időszaka kora tavasszal szokott kezdődni. A pár felváltva kotlik, a fiókákat együtt nevelik fel. A kotlás az első tojás lerakásával kezdődik, a fiókák a tojások lerakásának sorrendjében kelnek ki. A tojásokat a tojó naponta rakja le.

Tojások száma: 4 - 5

Kotlási idő: 18 - 21 nap

Kirepülési idő: 4 - 5 hét. A szülők a kirepülést követõen még kb 3 hétig etetik a fiókákat.

Etetés: Hullámos papagáj és kanári keverék, gyümölcsök, zöldeleség, lágyeleség (II. séma, lásd: Tartás, idomítás)

Tartás, elhelyezés: Egy madár számára a minimális kalit méret 75 x 40 x 50 cm-es. Nem lármás madár, ezért lakásban ideális társunk lehet. Bármilyen kisebb termetû madárral együtt tartható, mert nem agresszív fajta. Mozgékony madár, ezért naponta legalább egyszer engedjük a lakásban egy kicsit repkedni.
Külső volier ideális mérete számára 2.5 x 1 x 2 m a szakirodalom szerint, védőházikóval felszerelve. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy 2 m3-es volierben akár három párt is elhelyezhetünk.

Egyéb tudnivalók: Eredeti élõhelyén általában párokban és kisebb (50 fős) csoportokban él, a csoportokon belül a párok szigorúan összetartanak. Szárazság idején viszont vízlelőhelyek környékén akár 1000 madár is összegyűlik. A zárt erdõket nem kedveli, inkább a nyílt területek madara. Röpte gyors, iránytartó, néha akrobatikus. Költési időszaka a csapadéktól függ, de általában az őszi (ill. ausztráliában a tavaszi) hónapokban kezdődik.

Lengyel Tibor Madárbarát lexikona szerint:
nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus /régen: Callipsittacus Novae-Hollandiae v. Leptolophus novae-hollandiae/ — Nymphensittich — Cockatiel): eredeti élőhelyét Ausztráliában találjuk, a kontinens középső és nyugati sztyeppéin, ahol ez a látványos, a kakaduk családjába tartozó papagáj nagy csapatokban él, s fák odvaiba fészkel.
Az első leírásokban Psittacus hollandicus néven szerepel, hiszen Russ 1792-ben a Psittacus nemezetségbe sorolta.
A nagysága 30—32 cm, a súlya 70—90 g (Low szerint a tenyésztett hímek 80—102, a tojók pedig 89—92 g-osok).
Életmódja megegyezik a laposfarkú papagájokéval. A szárazságok idején felkerekedik, s nagy távolságokból vonul azokra a helyekre, ahol még lelhet vizet. Nagy elterjedése ellenére nincsenek alfajai, ugyanis a vízlelőhelyek közelében a klb. tájakról érkezett csapatok keverednek. Ez a magyarázata, hogy alfajok nem keletkeztek.
Egyébként nem csak a vízhiány készteti vándorlásra, hanem a rendkívüli szaporasága is. Kedvező feltételek mellett olyan gyorsan követik egymást a fészekaljak, hogy esetenként a legbőségesebb táplálékforrás is kevésnek bizonyul.
Ilyenkor nagy csapatok vonulnak le a kontinenst övező tengerekig, s volt rá példa, hogy átjutottak Tasmániába. Érdekes, hogy a párok a legnagyobb csapatokban sem tévesztik egymást szem elől.
A normál v. vad alak alapszíne barnásszürke, a szárnyfedők csaknem fehérek, a fültájék piros v. narancssárga, körülötte a tollazat fehér. A fej alsó része és a fejtetõ a homlokkal, vm. a bóbita citromsárga.
A hím farka felül barnásszürke, alul fekete. A tojó farktollai felül fehéres hullámvonalakkal keresztcsíkoltak, a fonákjuk sárgásan márványozott, a bóbitája számottevően kisebb, a pofafoltja sápadtabb, a sárga színek a fejen mosottak.
Már egészen fiatalon is meg lehet állapítani a nemét, ugyanis a tojó kézevezőinek a fonákján (a szárnybelsőn) a galambszürke színű tollak mindegyikén 2—3 sárgás folt van. A hímeknél ezek a foltok egészen elmosódottak, és csupán 2—3 evezőn lelhetők fel.
A fiatalok sötétebb csőre a 3. hónapban kezd világosodni. Aki tehát beszédre szeretne nimfát tanítani, az sötétebb csőrű, vagyis fiatal madarat válasszon!
A pigmenthiányos albinók és lutinók mellett a mutánsok tenyészkiválasztása folytán ma már számos színváltozata ismert:
I. fehér 1. /fekete szemmel/ albinó tojó és albinó hordozó hím keresztezésével keletkezett — fehér tollazat és csőr jellemzi, a fülfolt viszont még rózsaszínes, a bóbita homokszínű, a láb rózsaszínes;
II. fehér 2. /piros szemmel/, vagyis albinó. Az egész tollazat, a láb, a csőr és a szem is pigmenthiányos. Az öröklésmenete:
1,0 albinó x 0,1 albinó = 100% tiszta albinó;
1,0 albinó x 0,1 normál = 50 % albinó hordozó hím és
50 % albinó tojó;
1,0 normál x 0,1 albinó = 50% hím, albinót hordozó és
50 % tojó normál;
III. világosszürke v. pasztellszürke — a törzsalak jegyeit viseli, de a tollazatban a szürke és a fehéresszürke dominál;
IV. ezüst — mindazon tollrészek, amelyek a normál alaknál szürkék, itt sokkal halványabb, ezüstös árnyalatúak. Valamelyest sötétebb a hamvasnál;
V. hamvas — a bóbita és az áll halvány kékes szürke, a szemtájék és az arci rész fehér, de a pofafolt piros; a fejtető, a tarkó, a váll, a szárny és a test hamvasszürke, de a szárnyél fehér. A farok fehérpettyes hamvas;
VI. hamvas ezüst — a legvilágosabb változat, amelyben még fellelhető az ezüstös árnyalat.
VII. izabella v. fahéj — a hamvasból keletkezett, a tollazatban a világos krémszín uralkodik;
VIII. tarka — a bóbita és az áll aranysárga, az arc szürkés, a fej fehér, narancsos füllel; a test és a szárny barnásszürke, de a szárnyél fehér, az evezők és a farok szintén, a csőr sárgás szaruszín. Az ideális tarkán a fehér és a szürke aránya 1:1;
IX. gyöngyös — a fej fehér, de a pofafolt narancsos, a bóbita alja krémszínű, a tollvégek szürkék; a nyak, a test és a szárnyfedők hamvasszürkék, de szabálytalanul fehér foltokkal pettyezettek, e foltok cc. fél cm átmérőjűek; az evezõk sötét szürkék, a farktollak sárgás árnyalatú szürkésfehérek. A csőr világos szürke.
X. gyöngyös tarka — köztesalak a gyöngyös és a citrom között;
IX. fahéj gyöngyös — tulajdonképpen a gyöngyös ezüst változata;
X. fekete — Hollandiában keletkezett
XI. lutinó — a tollazatból már a sárga is kifogy, jóformán csak az arci rész, a farktollak és a bóbita lehet egészen halvány citromsárga. A bóbita csúcsán a tollak enyhe hamvas árnyalatúak. Az arcfolt narancspiros;
XII. sárga — az egész tollazat kanárisárga, a feji részeken megengedett a világosabb tónus. Az arcfolt narancspiros;
XIII. fehérfejû — megegyezik a normál színváltozattal. A különbség csupán annyi, hogy a fejről hiányzik a sárgás tónus és a pirosas arcfolt. A hímek arci része és bóbitája ilyenformán teljesen fehér, a tojóké a nyak és a mell szürkéjével megegyező;
XIV. fehérfejű szürkepasztell — megegyezik a szürkepasztellel, de a fej hímeknél az arci részen (a bóbitát is hozzáértve) hófehér, a tojóknál viszont világosszürke;
XV. fehérfejű fahéj — a fej a fehérfejû változatnak megfelelõ, a testi tollazat szürkésbarna, akárcsak a fahéj változatnál;
XVI. fehérfejű ezüst — ezüst fehér fejjel (a tojók feje természetesen ezüstös szürke);
XVII. fehérfejű hamvas — a hamvas fehérfejű változata;
XVIII. fehérfejű tarka — a bóbita fehér, az arci rész világosszürke, a tollazat másutt a tarkával egyező;
XIX. fehérfejű szürkepasztell tarka — szürkepasztell világosszürke bóbitával és fehéres arci résszel;
XX. fehérfejű fahéjtarka — fahéjtarka fehér fejjel;
XXI. fehérfejű ezüst gyöngyös — az ezüst színű gyöngyös fehér fejű változata;
XXII. arany tarka — a tarka agapornisokat juttatja az ember eszébe;
XXIII. gyöngyös lutinó — a lutinónak a szárnyán sárgával "gyöngyözött" változata;
XXIV. kettős bóbitájú — mindenben megegyezik a normál változatokkal, de itt a bóbitát sokkal több toll alkotja, s a kiterjedése a normál bóbitának mintegy kétszerese.
A nimfapapagáj nagysága 30—31 cm. Ez meghatározza a minimális kalitméretet: 80x70x110 cm, amelyben az állatvédők sem találhatnak kivetnivalót.
Az egy évnél idősebb, tenyészérett pároknak (nagyobb volierben akár több pár is költethetõ együtt) 25x25x30 cm-es fűrészporral 3 cm magasságig bélelt odúkat kínáljunk fel, 7 cm átmérőjű bebúvónyílással.
A tojók 3—6 fehér tojásából a kicsik a 21. napon kelnek. A hím is megkotlik, de éjjel csak a tojó melengeti a tojásokat. A fiókák 4—5 hetes korukban repülnek ki. Már a fészekben is nagy zajjal kunyerálnak élelmet a szülőktől, amikor pedig kirepülnek, betölti az egész lakást a kéregető kis nimfák éktelen ordítása.
A kirepülés után rendszerint már csak a hím etet, mert a tojó általában új költéshez kezd. A kicsik 4 hónapos korukra színeződnek ki, 8—9 hónapos korukra ivarérettek.
A táplálásuk nem sokban különbözik a hullámos papagájétól, de kaphatnak kendert és napraforgót is. Megszolgálják a csíráztatás fáradtságát és a tejbe áztatott kenyeret, vm. a tojásos lágyeleséget is. Meg kell még jegyezni, a nimfapapagáj olymértékben akklimatizálódott, hogy némi edzés után napi 2—3 alkalommal langyos vízzel itatva, energiadús takarmányozás mellett mínusz 20 fokon is teleltethetők. Természetesen nem ez számukra az ideális.
Grahl említi, hogy tud a nimfa egy énekespapagájjal való kereszteződéséről. Vasiceknél szerepel, hogy rozella hím összepárzott egy nimfa tojóval. Sajnos a kicsik 14 napos korukban elpusztultak, de a keresztezés mégiscsak reménykeltő.